Évadzáró 2009

Hírlevél és meghívó
a DNHE minden mai és régi evezősének és a Kedves Szülőknek
 

1. Évadzáró
2009. november 7-én, szombaton rendezzük a hagyományos évadzárónkat, amelyre mindenkit szeretettel várunk, akinek fontos a margitszigeti evezés.

 

Vegyetek részt minél többen versenyzőként vagy csak nézőként, ezzel az eseménnyel is demonstráljuk az evezősök összetartását, összefogását az evezés értékes hagyományaiért, gyerekeink, unokáink jövőjéért!

2. A parti klubház üzemeltetési szerződésének meghosszabbításáért folytatott hosszú küzdelmünk még nem ért véget. Nyílt levelünket, amit az Olimpiai Bizottság tagjainak küldtünk, bizonyára ismeritek (honlapunkon is olvasható). Mi továbbra is optimisták vagyunk, amire feljogosítanak a visszajelzések a Sport szakállamtitkárságtól, de az ügy még nem zárult le. Az évadzárón röviden tájékoztatunk Benneteket az aktuális állapotról.

3. A Wesselényi úszóház (nagyház) műszaki vizsga előtt áll. Főleg a stég és a járófelület szorul javításra. Október 24. szombatra már szerveztünk egy társadalmi munka akciót, de lehetséges, hogy marad tennivaló a következő hétvégére is. Műszaki érzékkel rendelkezők segítségét örömmel vennénk.

Visszajelzéseket a klub email címére várjuk: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.  

4. A kis úszóház (Csolnakda) állapota továbbra is katasztrofális. Az „életveszélyt” ugyan tavasszal sikerült elhárítani, azonban úgy tűnik, hogy egy alapos átvizsgálás utáni nagy felújítás elkerülhetetlenné vált. Ehhez viszont komoly összefogásra, anyagi áldozatokra is szükség van. Úgy gondoltuk, hogy miként néhány éve a Nagy Házért, most  a Kis Ház megmentéséért szervezünk adománygyűjtést. A tízezer forinttal vagy annál nagyobb összeggel támogatók neve felkerül az úszóház oldalán elhelyezendő  emléktáblára. Közhasznú szervezetként adókedvezményre jogosító igazolást tudunk adni. Ezért kérünk mindenkit, akinek –magánszemélyként vagy cégként- lenne nhány tízezer forintja jótékonyságra, támogassa Egyletünket, és erre bíztassa ismerőseit is.

Bankszámlaszámunk: 10900035-00000008-14510016
A közleménybe szíveskedjenek beírni: támogatás úszóház felújításra.


Az Évadzárón történő viszontlátás reményében
a DNHE Elnöksége nevében:

Denk András elnök

dr.Domonkos Anna, Vanczák Gergely, Zarándy Pál alelnkök

 

Hozzászólások  

 
0 #5 Broderick 2017-04-02 16:39
You've made some decent points there. I checked
on the net to learn more about the issue and found most people will go along with your
views on this website.

my web site; https://www.viagrasansordonnancefr.com/viagra-prix-france-legislation/: https://www.viagrasansordonnancefr.com/viagra-prix-france-legislation/
Idézet
 
 
0 #4 Rigoberto 2016-10-30 16:52
I have to thank you for the efforts you have put in penning
this site. I am hoping to view the same high-grade content by you in the future as well.
In truth, your creative writing abilities has encouraged me
to get my very own website now ;)

my web page :: ziola na
potencje: https://skutecznaerekcja.wordpress.com
Idézet
 
 
0 #3 Luisa 2016-08-10 18:10
Why people still use to read news papers when in this technological world everything is existing on web?


Feel free to visit my site - gh balance: http://www.kulturystyka24.com/gh-balance/
Idézet
 
 
0 #2 Selma 2016-06-07 16:32
When some one searches for his required thing, so he/she desires to be available
that in detail, so that thing is maintained over here.

Here is my web site: biustonosze: http://www.bielizna-damska.waw.pl/nosimy-biustonosze-dzien/
Idézet
 
 
0 #1 Quentin 2015-11-26 11:37
Outstanding story there. What happened after? Good luck!

Feel free to surf to my web blog :: biustonosze kinga: http://www.sgl-w.pl/
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés