Széchenyi Évadnyitó - Sajtóközlemény

Evezős évadnyitó a nagy-Dunán, verseny a Budapest Kupáért
2011. április 17. vasárnap

21. alkalommal került sor a Gróf Széchenyi István évadnyitó evezősversenyre a Margitszigeten, ill. a sziget melletti budai Duna-ágban.
8 férfi nyolcas, 13 egyetemi hajó, 20 céges csapat, közel 500 résztvevő és ugyanennyi néző és legalább 3 generáció - a mai verseny összegzése számokban. Ragyogó napsütés, jó hangulat, szoros befutók, hagyományőrzés és teremtés, összefogás, baráti találkozások, felejthetetlen, de megismételhető élmények – az esemény jellemzése néhány szóban.

A Széchenyiig visszanyúló örökséget gondosan ápoló Danubius Nemzeti Hajós Egylet nemcsak őrzi hagyományait, hanem teremt is hagyományokat. Ez alkalommal az újdonság az üldözéses nyolcas verseny volt, melyben a csapatok a főváros által felajánlott Budapest Kupáért küzdhettek meg. Ez a versenyszám a szomszédos Szlovéniából érkezett csapat révén nemzetközi futammá bővült. A rendezők jövőre még több külföldi csapat részvételére számítanak.  A 4,5 kilométeres versenyben a hajók egypercenként indultak az Óbudai Kiságban, a Margitsziget melletti látványos befutó izgalmakat hozott a szurkolóknak.

A hagyományoknak megfelelően a program az evezős évad hivatalos megnyitásával kezdődött. Zarándy Pál, a Danubius Nemzeti Hajós Egylet alelnöke házigazdaként köszöntötte a Margitszigetre kilátogató evezősöket és evezősbarátokat, vendégeket, köztük Barsiné Pataky Etelka, Duna Stratégiáért Felelős Kormánybiztos asszonyt, és Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnököt. Dr. Mitnyan György, a Magyar Evezős Szövetség elnöke üdvözlő beszédében kiemelte a hasonló hagyományőrző, és mindenkit megmozgató rendezvények fontosságát, és – bár két fontos versenyen már túl vannak az evezősök, - hivatalosan is megnyitotta a 2011-es evezős évadot.
A vendégek részesei lehettek az evezős évad hivatalos megnyitásához hozzátartozó néhány kedves hagyományőrző programnak: a Neptun és a Nemzeti Hajós Egylet I. Világháborúban elesett evezősei emlékére elhelyezett és a MESZ által helyreállított emlékkövek megkoszorúzásának, megtekinthették az evezéstörténeti kiállítást.

A vízen, függetlenül attól, hogy milyen kategóriáról volt szó, mindenki győzni akart és ezért maximális erőbedobással küzdött.
Az egyetemek között megint hajszálon múlt a Pannon Egyetem keszthelyi Georgikon Karának győzelme, a válogatott evezős hallgatókkal rendelkező Széchenyi István Egyetem – Szolnoki Főiskola csapat nyert. A budapesti egyetemek közöl a Corvinus Egyetem végzett az élen, összesítésben az előkelő harmadik helyezést szerezte meg.

A céges csapatok versenyében a szuper döntőt, melyhez az út elő-és középfutamokon át vezetett, a MOL Termékelőállítás és Kereskedelem csapata nyerte. Az olajtársaságok külön versenyében az Exxon Mobil Social Club szerezte meg a győzelmet, az épületgépészek külön küzdelmében a Rehau csapata hódította el a VGF által alapított vándorserleget.

A győztes különdíja egy Ramsauban (Ausztria) eltölthető hosszú hétvége (A Ridehouse felajánlása). Minden futamgyőztes csapat a védnökök által felajánlott serlegek és érmek mellett a rendező klub ajándékának, valamint a 20 éve elmaradhatatlan, a Danubius Hotels által biztosított tortának is örülhetett. A MET második csapatának a rendezők Fair Play díjat szavaztak meg, ők a Jásdi Pincészet ajándékával vigasztalódhattak.
A versenyt megelőzően persze a csapatok igyekeztek a legjobb formába hozni magukat, a céges csapatok egymást váltva érkeztek a Margitszigetre egy kis evezős edzésre. Ezzel a rendező egyesület a legfontosabb célját, hogy rendszeres testmozgásra ösztönözze a munkahelyi kollektívákat, elérte.
A kiváló hangulathoz hozzájárult a népes szurkolótábor, a versenyben résztvevő evezősöket családtagjaik, barátaik, az evezést kedvelők bíztatták a partról. A hagyományteremtő, üldözéses nyolcas versenyben a TISZA Evezős Egylet vitte el a pálmát az EDF-Démász Szegedi Vízisport Egyesület és a Csepel Evezős Klub csapata elől, a serdülő vegyes és a felnőtt női négypárevezősök között viszont a DNHE bizonyult a legjobbnak. A családok számára túraevezős hajóban meghirdetett vetélkedést a Budapest Evezős Egyesület nyerte.

Versenyezni szárazon is lehetett: evezős ergométeren próbálkozhatott mindenki, aki nem mert, nem akart, vagy éppen nem tudott hajóba ülni.
A „legújabb generációs” utánpótlás, a 2-6 éves gyerekek számára a legnagyobb attrakció az ugráló vár volt, amelyben legalább annyi energiát leadhattak, mint a versenyben induló evezős szüleik. A verseny végén a legbátrabb evezős szülők csemetéik első evezős élményhez juttatása érdekében még a Dunára is kivitték őket a biztonságos tízevezős hajóban. 

A verseny hivatalos jegyzőkönyve letölthető innen.

További információ:
www.rowing.hu, www.dnhe.hu

Dr. Domomkos Anna, DNHE alelnök, főszervező
mobil:+3630 /961-4386