MEGHÍVÓ

Kedves Klubtagok, régi és mai Evezősök,
Kedves Szülők!

A Danubius Nemzeti Hajós Egylet hagyományos évzáró ünnepségét 2010. december 22–én, szerdán 18:00 órai kezdettel rendezzük meg, amelyen sor kerül az éves munka értékelésére, eredményes versenyzőink és edzőik jutalmazására. Sportolóink rövid műsorral várják szeretettel kedves vendégeinket a margitszigeti klubház emeleti társalgójában ( Budapest, XIII. Margitsziget Hajós Alfréd sétány 2.).

Az est fényét, és a jó hangulatot növelné, ha minél több mai és régi evezős és kedves szülő elfogadná meghívásunkat és szerény vendéglátásunkat.

Nagy örömünkre szolgálna, ha jelenléteddel megtisztelnéd rendezvényünket! Addig is szeretettel kívánunk békés, meghitt ünnepi előkészületeket és szép Karácsonyt!

A meghívó letölthető innen.

Budapest, 2010-12-10.

Üdvözlettel,

A DNHE Elnöksége

Ma néhányan úgy gondoltuk, hogy egy "kis" közös őszi bringázással búcsúztatjuk el a szép időt. Örvendetes nagyon, hogy ilyen sokan gyűltünk össze és tovább erősítettük a híres Danubiusos csapatszellemet.

Na, de olvassuk inkább Vercsi beszámolóját:

Az őszi alapozás változatosabbá tételének jegyében Ráró biciklitúrát szervezett e hét vasárnapra. Szerencsére az idő nem szólt közbe, esőmentesnek ígérkezett a nap. A találka ugyan 9-re volt megbeszélve a Szent Lélek térhez, de Ráróval a szervezőkhöz méltó, stílusos (15 perces) késéssel érkeztünk. Persze Szatíron lehetetlen túltenni, rá még vagy 10 percet vártunk (így neki kellett a csoportképet csinálni, nehogy már rajta legyen  - és rögtön az első különdíj: Szatír kapja, mert folyton vele volt a gond). Nagy örömömre mondhatom, össze kellett húzódni a csoportképhez. A 21. század kontakt központján, a facebook-on ugyanis alig hatan jelezték részvétüket, ehhez képest egész nagy csoport gyűlt össze. Ha jól számoltam 12-en voltunk, ami elsőre nagyon szép részvételi arány. Cél, hogy legközelebb min. 20-an legyünk (Szerk.: Mindenki hozzon még egy embert!!), mert jó páran vannak még a klubban, akik simán abszolválnak egy ilyen túrát. Külön örültem, hogy nem egyedüli lányként kellett mennem, mivel Kele Dóri, és Illényi Bori is eljöttek. Borinak még annál is jobban, mert így az ifjúság is képviseltette magát. És persze ott volt Vanczák Lilla is, aki legifjabbként teljesítette a távot! Külön respect Gergőnek, aki még Lillával a járgányon is odaalázott jó párunkat .
De most már konkrétabban a túráról: együtt indultunk, és be-bevárásokkal Pomázig nem is váltunk szét. Ott a fiúk elhúztak, mi lányok meg hátul kullogtunk. Ha jók az infóim, Misi teljesítette legsürgébben a Pomáz-Dobogókő távot, úgyhogy övé a leggyorsabb díj! Én eléggé megküzdöttem a távval, amikor már azt hittem itt a cél, megláttam a táblát: Dobogókő 2km. Végül is az csak egy Árpád-híd, leszámítva, hogy felfelé… Azért csak odaértem, ahol kedves barátom a többi fiúval egyetemben már egy teát szürcsölt és meleg almáspitét evett. Persze nekem nem vett .
Kicsit pihegtünk a talponálló előtti padokon, csináltattunk egy csoportképet, majd kettéváltak útjaink: Gergő, Faragó Tomi, és a lányok hazamentek, mi többiek pedig le a hegyről a másik irányba. Ekkorra már mindenkit hívott a természet, úgyhogy az első kanyar után meg is álltunk, ahol szomorúan konstatáltam, hogy ez nem fog menni… A fiúk megálltak az út szélén, elintézték az intézendőt, én meg csak álldogáltam konstatálva, hogy a terep adottságai miatt minimum egy fehér bálnát kéne villantanom, hogy elintézzem folyóügyeimet. Megkíméltem a fiúkat
Lefelé hasítottunk, illetve a fiúk hasítottak, ha utolértem volna őket, jól le is ordítom a fejüket, hogy senki agydarabkáit nem akarom szedegetni, mint Travoltáék a Pulp Fictionben. De leértünk egyben mind a Dunakanyarhoz, ami gyönyörű volt az őszi színekben. Egy darabig mentünk síkon, Hénappal és Ráróval el is tévedtünk – sikerült rossz helyen felkanyarodni, de a fiúk leszavaztak, és visszafordultunk. Még jó, h nem hallgattak a női megérzésre!
Visegrádtól feltekertünk Paprétre, ahol újabb különdíjak születtek: a leghisztisebb és a legbirkatürelműbb résztvevők: én illetve Ráró (igen, ebben a sorrendben). A Papréthez felvezető mintegy 5-6 km-es emelkedőn már totálisan kivoltam, aminek természetesen Ráró volt az oka (ehhez kétség se fér, ki vagy mi más is lehetne?), amit meg is osztottam vele. Elég jól bírta, lelkesített szegényke, aztán egy sor ordibálás után befogtuk . Viszont mire Hénaphoz értünk, már hősként emlegetett. Ilyen egy rendes fiú!
Aztán Hénap Zsolti eleresztette a nap beszólását, ami erőt adott, hogy feljussak:

„Olyanok a combjaim, mint két sav tartály!”.

Legalább nem csak én szenvedtem.
Innentől mondhatni zökkenőmentes volt az út haza, leszámítva Szatír defektjét (mondtam, hogy vele volt a legtöbb gond), és az én apró navigációs malőrömet Szentendre cicakavicsos utcáin. Innen a fiúk egy része elhúzott, a három hűséges muskétás (Ráró, Misi, Hénap) meg az én tempómban tekertek haza.
Mindent summázva 6 óra 30-at tekertem/tünk ( a pihik nélkül ), csudaklassz időnk volt, és asszem senkit nem kell altatni ma. Már csak azt remélem, hogy legközelebb még többen leszünk!!!

Vercsi

Galambos Petinek pedig gratulálunk minden Danubiusos nevében a világbajnoki bronzérem megszerzésért. Szép volt Peti! (Szerk.)