Köszöntjük a Danubius Nemzeti Hajós Egylet weboldalán
Magyarok az Ergométer Világbajnokságon PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Vanczák Gergely   
2010. február 15. hétfő, 03:27

Idén is megrendezésre került a Crash-B elnevezésű Ergométer Világbajnokság, amelyen a Danubius Nemzeti Hajós Egylet 4 (dr. Alliquander Anna, Csepregi Gábor, Orbán Gergely, Neinstein Ádám) versenyzőjével képviseltette magát. A Danubiusos versenyzők a bajai Varga Tamással kiegészülve adták a magyar csapatot. A team egyik fele már szerdán, míg a másik fele csütörtökön érkezett meg Bostonba, a verseny színhelyére.

A magyar evezősök derekasan helytálltak, Varga Tamás egyéni csúcsát, megjavítva a világbajnoki 2. helyen végzett 6:08,1-as idővel a dán világcsúcstartó H. Stephansen (ideje: 6:03,4) mögött, ezzel új országos csúcs született férfi könnyúsúlyú kategóriában.

Annánk az 5. helyen végzett kicsit elmaradva egyéni legjobbjától, ami ennek ellenére nagyon szép eredmény abban a mezőnyben, ahol az amerikai világcsúcstartó is szerepelt. Anna esetében fontos megemlíteni, hogy 3 hete az amsterdami ergoHead 20 perces ergométer versenyen győzelemmel zárt, így mondhatjuk, hogy ergométeren a világ legjobbjai közé tartozik. Csepregi Gábor 6:26,4-es idejével a könnyűsúlyúak között összestésben 14. helyen (könnyűsúlyú kategóriában 111 induló volt), míg Orbán Gergely 6:18,8-as idővel a normálsúlyú középmezőnyben végzett. A kint tanuló Neinstein Ádám, aki a verseny napján csatlakozott a magyar csapathoz 6:32-es idejével derekasan helytállt a népes könnyűsúlyú mezőnyben.

Reméljük, hogy a versenyen való részvétellel újabb hagyományt indítottunk el, és jövőre még több magyar evezős képviseli klubját és a magyar evezést ezen a rangos nemzetközi megmérettetésen!

A versenyről további képek a képgalériában

Módosítás dátuma: 2010. február 15. hétfő, 03:52
 
Elnökségi közlemény PDF Nyomtatás
Írta: Vanczák Gergely   
2009. november 20. péntek, 22:03

Na, már megint van valami, amit nem hagyhatunk szó nélkül Cry. A Magyar Úszó Szövetség a weboldalán írtak szerint nagyon eltökélt abban, hogy megszerezze a klubházunk bérleti jogát. A DNHE elnöksége kötelességének érezte, hogy reagáljon a MÚSZ honlapján írtakra. Az elnökség közleménye a MESZ honlapján is megjelent, illetve itt is olvasható:


A Danubius Nemzeti Hajósegylet elnökségének közleménye

Egyletünk elnöksége megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Magyar Úszó Szövetség határozatot hozott az Egyletünk által használt klubház bérleti jogának megpályázásáról. Az üggyel kapcsolatban az alábbi tényekre hívjuk fel az érintettek és a nyilvánosság figyelmét:

  1. Egyletünk hatályban lévő, érvényes szerződés szerint, jogszerűen üzemelteti a telepet. A szerződés további meghosszabbításra irányuló igényünk jogszerűségét az illetékes sport-szakállamtitkár írásban ismerte el.
  2. Érthetetlennek, etikátlannak és sportszerűtlennek tartjuk, hogy a MÚSZ elnöksége két, tőle független fél szerződéses viszonyáról határozatban mond véleményt, a szerződésbe be akar avatkozni, illetve, hogy nyomást akar gyakorolni a szerződő felekre.
  3. Nem kívánjuk a korábbi kétoldalú, pályázat útján elnyert szerződés tartalmát nyilvánosan elemezni (ehhez egyébként a MÚSZ-nak nincs is joga), de rögzítjük, hogy
    • a határozatukban foglaltakkal ellentétben nem bérleti, hanem üzemeltetési szerződést kötöttünk, az üzemeltetési (és nem bérleti) díjfizetési kötelezettség mellett sok egyéb, jelentős anyagi terhet jelentő kötelezettséget is vállalva.
    • a határozatukban foglaltakkal ellentétben, Egyletünk soha, semmilyen ajánlatot nem kapott más telephelyre, így az ötletet nem tudjuk, és nem is akarjuk minősíteni;
    • az általunk a PM szerződés szerint üzemeltetett és fejlesztett telep jelentős része az uszoda építés érdekében átengedésre került, aminek fejében komplex megállapodást kötöttünk. Abból részleteket kiragadni félrevezető és nem tartozik a MÚSZ illetékességi körébe.
  4. Tényként rögzítjük, ismételten, hogy margitszigeti telepünkön magas színvonalú sporttevékenység folyik, az utánpótlás neveléstől a nemzetközi szintű versenyzésig, kiegészítve diák-egyetemi, szabadidős és veteránevezéssel. Emellett évek óta foglalkozunk sérült (fogyatékkal élő) fiatalok eveztetésével is. Tevékenységünk komplexitását különösen nagy értéknek tartjuk és ebből a szempontból is fontos a telep központi elhelyezkedése.
  5. A DNHE elnöksége nem kíván foglalkozni a MÚSZ székház, illetve reprezentatív, sportdiplomáciai központ iránti igényével, de sportszerűtlennek tartjuk hogy ezt az igényt egy jól működő szakosztály rovására, egy rendeltetésszerűen használt sporttelep felszámolása révén kívánják kielégíteni.
  6. Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy a székház funkció ellentétben van a Margitsziget autóforgalomtól elzárt, közpark jellegével.
  7. A MÚSZ-nak az a törekvése, hogy a reprezentatív székház iránti igényét egy működő sporttelep megszüntetése árán és környezetvédelmileg aggályos módon kívánja megoldani, véleményünk szerint ellentétes a magyar olimpiai mozgalom szellemével is.

Budapest, 2009-11-20


Módosítás dátuma: 2017. június 18. vasárnap, 08:42
 
A hvg.hu oldalán is megjelentünk PDF Nyomtatás
Írta: Vanczák Gergely   
2009. október 30. péntek, 10:17

Tanulságos cikk jelent meg hvg.hu internetes oldalán a klubházunk körül kialakult helyzettel kapcsolatban. Gyönyörűen kitűnik, hogy a médián keresztül egyesek miként torzítják el a tényeket, és ködösítenek azzal a szándékkal, hogy az olvasóból ellenérzést váltsanak ki az érintett féllel, jelen esetben a Danubius Nemzeti Hajós Egylettel szemben.

Módosítás dátuma: 2009. november 11. szerda, 06:35
 
Évadzáró 2009 PDF Nyomtatás
Írta: Vanczák Gergely   
2009. október 22. csütörtök, 22:05

Hírlevél és meghívó
a DNHE minden mai és régi evezősének és a Kedves Szülőknek
 

1. Évadzáró
2009. november 7-én, szombaton rendezzük a hagyományos évadzárónkat, amelyre mindenkit szeretettel várunk, akinek fontos a margitszigeti evezés.

Módosítás dátuma: 2009. október 30. péntek, 21:23
 
Már az Index is velünk foglalkozik PDF Nyomtatás
Írta: Vanczák Gergely   
2009. október 29. csütörtök, 12:23

A www.index.hu főoldala vezető hírként értekezett a Danubius Nemzeti Hajós Egylet vs. Gyárfás Tamás klubházunkat érintő ügyről.

A cikk itt is olvasható. 

Módosítás dátuma: 2009. október 30. péntek, 21:22
 
Tengeri Evezős Világbajnokság 2009 PDF Nyomtatás
Írta: Vanczák Gergely   
2009. október 28. szerda, 20:42

Erdélyi Zsolt (Cica) 14.
a Tengeri Evezős Világbajnokságon

Módosítás dátuma: 2013. április 20. szombat, 15:01
 
További cikkeink...
<< Első < Előző 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő > Utolsó >>

20. oldal / 21